Mi az, ami további pozitív változást hozott az életembe?

(időben korlátozott étkezés, légzésre való odafigyelés, önmunka)

Tavasszal olvastam egy könyvet egyik ismerősöm ajánlására: Gin Stephens: Böjt, evés, ismétlés. Az időben korlátozott étkezésről ír nagyon olvasmányosan és érthetően. Szimpatikus volt a módszer. Gondoltam kipróbálom. Különösebb panaszom nem volt, de azért néha éreztem, hogy nehéz a gyomrom, illetve a menstruáció előtti puffadás is megjelent minden hónapban.  Nem akartam, hogy a napi böjti időszak szenvedés legyen, ezért elhatároztam megfigyelem magam pár napig, mit szeretne a szervezetem, meddig bírja jól ennivaló nélkül? Azt tapasztaltam, hogy nekem az válik be, ha a reggelit elhagyva csak ebédelek, illetve vacsorázok. Ez azt jelenti, hogy a 16:8 (16 óra böjt, 8 étkezési ablak) -as beosztást jön be nekem a legjobban. Néha ez elcsúszkál 15:9 illetve 17:7 felé is, attól függ leginkább, hogy a munkanapokon hogy jön ki a munkabeosztásom. Nem sanyargatom magam, előfordul olyan nap, amikor kimondottan éhes vagyok, ekkor eszek reggelit is, maximum ilyenkor megpróbálok előbb vacsorázni. Szóval igyekszek rugalmasan hozzáállni, a testem jelzéseire figyelemmel lenni.

A tapasztalatom 4 hónap után a következő: (itt megjegyzem a heti 4 futógépes edzést és a heti 2 erősítést is párhuzamosan végzem):

  • a puffadás elmúlt, emésztőrendszerem nagyon jól működik
  • nincsen vércukoringadozásom: régebben volt olyan, hogy annyira farkas éhessé váltam, hogy úgy éreztem, ha azonnal nem eszek valamit menten belehalok. Ilyen már nincsen. Sőt azt érzem, hogy ha nem tudok enni még, amikor elhatároztam, akkor nem gond, ha 1-2 órával később eszek. Nem leszek addig rosszul, maximum már érzem, hogy kicsit éhes vagyok.
  • 56 kg-ról (161 cm vagyok) 52 kg-ra fogytam
  • Eltűnt a narancsbőr (ami itt-ott azért volt).

 

Ezeket a hatásokat az időszakos böjtnek tulajdonítom, mivel a futás és az erősítés addigra már jó ideje részét képezte a heteimnek. Erősíteni rendszeresen 23-24 éves koromban kezdtem, újra futni futógépen pedig 2021 szeptemberében. Ezeket a fent említett változásokat viszont nekem az időszakos böjt hozta meg és úgy érzem a futás is könnyebbé vált. 

Az időben korlátozott étkezés még olyan tapasztalatokhoz is hozzásegített, hogy többen mondták, hogy milyen jól nézek ki, kisimultabb vagyok, szebb a bőröm. Miután már többen megdicsértek elhittem, hogy van kívülről is látványos változás.

Biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet és erről a témáról is igyekszek még többet olvasni (van egy nagyon jó facebook csoport is, amit jó szívvel ajánlok: IF Hungary), illetve a táplálkozástudomány területe annyira szerteágazó és bonyolult, hogy erről folyamatosan próbálok tájékozódni, vajon nekem és a családomnak mi lenne a megfelelő. Ebben van még hová fejlődni.

A légzésemre való tudatosabb odafigyelés több lépcsős folyamat volt nálam:

  • A terapeutám (akihez évek óta járok) már a kezdetektől tanított nekem légzőgyakorlatokat, amivel növelni tudom az energiaszintemet. Ezeket nagyon hatékonynak érzem és naponta végzem.
  • Az Oriolus Med-nél elvégeztem többek között a Rekesz kurzust (az összes tanfolyamuk remek) és ott is nagyon sok információt, segítséget kaptam magáról a rekeszizom működéséről, annak lazításáról. Ezután a kurzus után kezdtem el a hozzám járóknak is nagyon hangsúlyozni a helyes légzés fontosságát, illetve elmondani, hogy az ülő munka miatti rekeszizom kompresszió tulajdonképpen megakadályozza a legfontosabb légzőizmunk működését, ami a vegetatív idegrendszer szimpatikus tónusba való eltolódásához vezet, ami fenntarthatja a stressz állapotot. A rekeszműködésről órákig lehetne mesélni, de ahogy egyre több információ birtokába jutok, úgy érzem egyre riasztóbbnak, hogy mennyire nem foglalkoztam vele eddig a megfelelő mértékben.
  • Elolvastam James Nestor Lélegzet c. könyvét, ami zseniális, olvasmányos és nagyon hasznos információkat tartalmaz miközben leírja az önmagán végzett kísérletet. Nagyon tudtam azonosulni vele, amikor a szájlégzésről beszél és hogy milyen nagyon nehéz átállni az orrlégzésre. Nem gondoltam, hogy ezzel ilyen sok embernek problémája van.
  • Elmentem egy légzés tanfolyamra Barna Miklóshoz, ami szintén nagyon hasznos volt, többek között a kontrollszünet megismerése és növelésének jelentősége és technikája miatt. A Buteyko módszer szerint minél nagyobb valakinek a kontrollszünete, vagyis a kilégzés utáni szünet a következő normál belégzésig, annál egészségesebb. Visszagondoltam, hogy gyerekkoromban, amikor próbálkoztam az orrlégzésre rászokni milyen keserevesen ment és akkor biztos, hogy nulla kontrollszünetem volt. Azért voltam én olyan beteges akkor.

 

Tehát a légzésre való odafigyelés, az orrlégzésre való átszokás, a légzéstechnikák, a sport közbeni orrlégzés alkalmazása, a hasznos információk könyvekből, tanfolyamokról mind hozzásegítettek ahhoz, hogy egészségesebbé váljak a légzésem által.

Amit pedig nagyon fontosnak tartok az önmunka. 21 éves koromtól kezdve dolgozok magamon, az önfejlesztésemen, önismeretemen, nagyon sok remek oktatót, mestert, írót ismertem meg ez idő alatt, akiknek mind sokat köszönhetek. Hogy hol fordultam meg és miket tanultam? Megpróbálok párat a teljesség igénye nélkül felsorolni: Reiki, Pránanadi, Theta Healing, Recall Healing, Családállítás, Access Bars, Theta Floating, Új germán medicina, Lélekélletan Mentor program. És ezen kívül sok könyv, sok érdekes, előremozdító beszélgetés az emberekkel.

Enélkül úgy gondolom fél karúként tévelyegnék a fizikai világban, nem értve sok jelenséget. A lélektan végig kísérte az életemet. Mindig nagyon közel állt hozzám és fontosnak tartom. Sose tekintettem magamra, a problémáimra, a testi elváltozásaimra csupán fizikai jelenségként. Így egybe integrálva testet és a lelket tudtam haladni az egészség felé vezető úton és máig ezt teszem. Figyelem a testem jelzéseit, értékelem azokat mind a fizikai, mind a lelki síkon.

(c) minden jog fenntartva – Mezítláb Egyensúlyban – info@mezitlabegyensulyban.hu