07 – Miért nehéz egy olyan új szokást bevezetni, ami az egészségünket szolgálja?

Miből is áll össze az EGÉSZSÉG?

• Egészséges táplálkozás és elegendő folyadékfogyasztás
• Életkornak, fittségnek megfelelő testmozgás
• Megfelelő légzés
• Pozitív, támogató társas kapcsolatok
• Megfelelő minőségű alvás
• Hatékony stressz kezelés

Ha végig nézzük a listát, vajon mi jut eszünkbe az egyes pontoknál?

Melyiknél jut eszünkbe az, hogy „rendben, de ezt valaki vagy valami miatt nem tudom megvalósítani”? Érezzük-e azt valamelyiknél, hogy ebben kizárt, hogy tudnék változtatni?

Vajon honnan jönnek ezek az érzések?  Mennyiben vagyunk mi felelősek a saját életünkért és egészségünkért és vajon hány százalékban okolunk mást azért, ha valamelyik pontban nem vagyunk sikeresek?

Ehhez végig kell gondoljuk, hogy milyen családi mintákkal találkoztunk az eredet családunkban? Tehát mit láttunk a szüleinktől, illetve számunkra fontos mintaadóktól (pl. tanárok).

Nézzük ezt a mozgásra vonatkoztatva:

Sportoltak-e a szüleink? Fontos volt-e számukra a mozgás?

Ha nem sportoltak, becsülték azokat, akik igen, vagy egyáltalán nem? (pl.a sport úri huncutság, inkább dolgoznál addig, az többet ér stb).

Hogyan étkezett a család? Ügyeltek-e az egészséges ételekre, italokra? Sok zöldséget, gyümölcsöt ettek?

Láttunk-e pozitív mintát arra, hogy a szüleink időt fordítanak az egészségükre, mozgékonyságukra? Vagy inkább a gyógyszerekhez, kenőcsökhöz nyúltak szívesebben?

A szülői mintaadó (anya-apa) mennyire volt áldozat típus? Feláldozta-e a saját én idejét, egészségét a családja érdekében?

Ezek csak ötletek ahhoz, hogy ha őszintén végig gondoljuk, akkor milyen környezetben nevelkedtünk, mit láttunk mintaként, ami az egészséges életmódot illeti.

Sokszor azért nehéz őszintének lenni, mert a lelkiismeretünk egyből riadót fúj, hogy miért bántanánk a szüleinket. Félreértés ne essék, ez nem bántás. A realitás, az őszinteség nem bántás. Nem kritizálni szeretnénk a felnevelő környezetet, hiszen a legtöbb esetben ők csakis jót akartak nekünk, a javunkat szerették volna. De ők is felnevelkedtek valamilyen környezetben, ahol az ő mintaadóiktól sok mindent átvettek, aminek aztán mi is szemlélőivé váltunk és így tovább.  Nem véletlenül van olyan sok evészavarral küzdő felnőtt. Erről eszembe jut egy remek könyv, ajánlom figyelmébe annak, akit megszólít ez a probléma:  Lukács Liza: Ne cipeld tovább! – Örökölt családi minták a táplálkozásban és az érzelmi evés. Én azt gondolom mindenki számára hasznos lehet, hiszen minden családban kisebb nagyobb mértékben jelen lehet az étellel való jutalmazás, az ételmegvonás mint büntetés, a szeretet kifejezése étellel vagy épp a stressz evés. Ezek mögött masszív családi mintázatok állhatnak, így amikor egy-egy ember azt meséli nekem, hogy amikor hazaér muszáj megennie egy kis csokit, amiből aztán sokszor egy tábla lesz, akkor nem gondolom, hogy ő akaratgyenge, ha nem tud rajta változtatni. Sokszor a változáshoz segítségre van szükség, hiszen ezek a minták gyakran tudatalatt működtetnek minket. De a változás lehetséges.

Egyre több olvasmányos könyv jelenik meg, amik ezekkel a transzgenerációs örökségekkel foglalkoznak, amit nagyon hasznosnak tartok, mert közelebb hozzák ezt a témát az emberekhez. Bármennyire is szeretnénk hinni, nem önálló individuumok vagyunk, hanem bele vagyunk ágyazva a családrendszerünkbe, illetve körbe vagyunk véve még nagyon sok emberrel, akik nap mit nap hatnak ránk, mögöttük a saját családrendszerükkel. Ez a sok sok minta az épp élő családtagokban megjelenve aztán találkozik egymással és néha furcsa következményekkel jár. Gondolom más is járt már úgy, hogy valaki, akit nem is ismerek, megmagyarázhatatlan módon irritál. Ezért tartom fontosnak ezt a témát, az ezzel való egyéni foglalkozást, mert ha megértjük a ránk ható családi mintázatokat, az ebből adódó szükségleteinket, amik tulajdonképpen a családi túléltető programok, akkor már értjük, miért is nehéz velük bánni. Mert túléltető program. Ehhez szükséges a megértés, az átgondolás, a tudatos szintre hozás, mert csak így dolgozhatjuk át olyan programmá, ami a mi életünkben az előnyünkre válik. Kérdezhetnénk miért működnek, ha nem előnyösek? Ha az ősök nem adták volna át a tapasztalataikat DNS szinten, mintázatokban, hitrendszerekben, akkor nem tudnánk ehhez a világhoz olyan ütemben alkalmazkodni, mint azt a túlélés megkívánná. Ha nem tanítanak meg, hogy a medve veszélyes, akkor oda szeretnék hozzá menni, mert aranyos bundás állat. Jó sok ember elhullana, ha mindig minden generációnak újra-és újra meg kellene tapasztalnia mindent.

Mit láttam én a családomban?

A szüleim nem sportoltak, de tudták, hogy fontos, emiatt engem és a testvéremet is testnevelés tagozatra irattak. Később, amikor sportoltam, azt sose korlátozták. Anyukám például most a futásra azt mondta nekem, hogy ő csodálja a kitartásom. Tehát mintát tőlük nem láttam rá, de gondoskodtak róla, hogy olyan környezetbe kerüljek kisiskolásként, ahol fontosnak tartják a mozgást.

Miben támogatott még engem az iskolai sport?

Általános iskolában nem voltam túl jó tanuló. Nem igazán érdeklődtem egyik tantárgy iránt sem. Közepes tanulóként nem éreztem magam jól. Szerettem volna kiemelkedni valamiben, de sajnos a tanulás ezen formája, amit az iskolában erőltettek engem maximum a túlélésre késztetett és nem az örömteli teljesítésre. Amikor láttam, hogy az iskolám évente több sportversenyen is indítja a tanulóit, úgy éreztem itt a lehetőség. Elkezdtem testnevelés órán egyre többet beleadni és hétről hétre egyre jobb lett a teljesítményem, mígnem a tanáraim jelezték, hogy várnak a plusz edzésekre is. Innentől kezdve pedig mindig részt vettem a versenyeken is. Maga a versenyzés számomra nem volt fontos, de az önbecsülésemhez, a saját magamról alkotott pozitívabb képhez nagyban hozzájárult, hogy értékelik a teljesítményem. Szerintem ez a tapasztalat vezetett oda -már felnőtten visszanézve így látom-, hogy elkezdtek a tanulmányi eredményeim is javulni.

Tehát a sportolás során (nem kell ehhez versenyezni) elért eredmények (akár, csak amit magunknak kitűztünk) nagyon sokat jelentenek abban, hogy az önértékelésünk, a testképünk, a magunkról alkotott véleményünk pozitív irányba változzanak. Ez mind gyermek, mind felnőtt korban igaz. Emellett a mozgás pozitív hatásai kihatnak a közérzetünkre, egészségünkre, nagyban javítva azokat.

Ha egy mozgás vagy akár egy más egészségünket támogató tevékenység (pl. légzéstechnika) bevezetésében elakadnánk, akkor mindig gondoljuk át, vajon az érzés, ami felbukkant bennünk valóban a miénk-e? A korlátozó gondolatok (pl. inkább sport helyett TV-t nézek, mert most nagyon fáradt vagyok) honnan erednek?

Ha végig gondoljuk a családunk viszonyulását a mozgáshoz, akkor ráakadhatunk az esetleges korlátozó hiedelmekre. Tudatosítanunk kell őket és megérteni azt, hogy ezek még bizony fel-felbukkanhatnak és megpróbálhatnak lebeszélni minket arról, hogy változtassunk. Mert mit jelent a változtatás valójában? Azt, hogy én másképp kezdem csinálni, mint a családom. A lelkünkben ekkor felmerülhet a kérdés: nem vet-e engem ki a családom, ha én másképp csinálom? Ez egy gyakori félelem, csak sokszor nem tudatosul. Ha másképp csinálom, nem vagyok lojális a családomhoz. Ha nem vagyok lojális, akkor kivethet a falka. Ha kivet magából elpusztulok egyedül.  És le is futott a többezer éves program, melynek eredményekén nem változtatok. De lehet másképp csinálni. Ehhez szükséges az, hogy a hiedelmek tudatos szintre hozása után az új tevékenységhez hozzákapcsolunk egy számunkra kellemes, megnyugtató, pozitív cselekedetet, ami miatt biztos, hogy bent tartjuk az új tevékenységet az életünkbe. Nekem ez volt a futógépezés közbeni lélekemelő filmek nézése vagy a tanulás. Ez egy olyan plusz kellemes érzést adott, hogy alig vártam, hogy újra átélhessem és mivel összekapcsoltam a futógépezéssel, már mentem is futni.