Ki vagyok én? Miért hoztam létre ezt az oldalt?

mezitlabegyensulyban.hu, Mong Györgyi

A Velencei tónál nőttem fel, vidéken. Itt jártam általános iskolába, ahol a sport által megtapasztalhattam, hogy segítségével önbecsülést és jó kondíciót szerezhetek. A kondíciónak inkább később láttam nagy előnyét, mert nem a nulláról kellett kezdenem felnőtten a fittségem visszaépítését. Középiskola vége felé elhatároztam, hogy pszichológus leszek. A szüleim viszont ezt elutasították, így gyógytornász lettem, amit nem bántam meg és nagyon szeretek. De a pszichológia is velem maradt, sok olvasmány, továbbképzések és több mint 20 éves folyamatos önismereti tapasztalás által. Azt gondolom, hogy a testet és a lelket egymástól elválasztani nem lehet, és itt van a nyugati medicina problémája, hiszen nem nézhetjük csak a fél embert, amikor vizsgáljuk és gyógyítjuk. Munkám során ezt naponta tapasztalom.

Ezt az oldalt azért hoztam létre külön a szakmai oldalamtól (www.budaimozgasterapia.hu), mert óriási jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a lábaink egészségét, amiket naponta több ezer lépésre használunk, hangsúlyozzam. A lábaink, az alátámasztásunk óriási hatással vannak a teljes testünkre, a testérzeteinkre és a lelki stabilitásunkra.

Ha nincs meg a megfelelő alapja a testünknek, akkor miért csodálkozunk, hogy az különféle fájdalmakat jelez?

Ha instabil lábakon állunk, akkor hogyan szeretnénk egy-egy élethelyzetbe, konfliktusba stabilan és határozottan beleállni?

De vajon hajlandóak vagyunk-e önmagunkért, a stabilitásunkért tenni? Ha nem, vajon miért nem? Régóta foglalkoztatnak ezek a kérdések, hiszen a mindennapi tornakezelések során is gyakran találkozok azzal, hogy nem végezték el a megbeszélt gyakorlatokat a vendégeim, mondván nincs idő rá. Tényleg nincs? Vagy valami más áll a háttérben? Miért nem soroljuk magunkat és az egészségünket előrébb a rangsorban? Ez motiválatlanság volna, vagy lustaság? Koránt sem. A mélyben megbúvó, tudatalatt munkálkodó meggyőződések, hitrendszerek, önbecsülési problémák sokszor azok, amik elszabotálják a pozitív végeredményt.

Ezek figyelembevételével állítottam össze a workshopok és a hosszú távú együttműködés tematikáját. A testet és a mögöttes lelki folyamatokat egyszerre vizsgáljuk, természetesen a kompetencia határok megtartásával.

Az alábbi blogban arról olvashatsz, hogy miután észrevettem, hogy javítani kellene az állóképességemen, hogyan jutottam el a kocogáson, majd a futáson keresztül a mezítlábas futásig. Hogyan vezettem be ezt az új szokást, sportot az életembe, hogyan szerettem meg és milyen nagy élményt és felismeréseket hozott nekem a mezítlábas futás.

(c) minden jog fenntartva – Mezítláb Egyensúlyban – info@mezitlabegyensulyban.hu